Deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök

Szokás a képcsoportozathoz tájképeket is adni staffagenak, a miknek rendeltetésük az, hogy festményben nem nézik, regényben nem olvassák. Ennek a mi történetünknek a vidéke azonban úgy össze van nőve magával az eseménysorozattal, hogy együtt játszik vele; sőt befolyást gyakorol rá. Vannak vidékek, a miknek igéző hatása az emberi kedélyre el nem tagadható, a miknek multja belesugall a jelenbe.

Ország, világ, korszellem átalakul, idomul az idővel, az a vidék maga külön is alakít, idomít s hagyományos befolyását nem szünteti meg, s mint egy örökké tartó álom, belerémlik az ébrenlétbe. Pozsonytól fölfelé haladva, elénk tárul az elragadó szép Vágvölgy. Minden fordulata egy-egy új, megkapó, festői panorámát mutat elénk.

Egy szeszélyesen kanyargó folyóvíz örökké változó mederrel, a mit hol elhagy, hol visszafoglal; két oldalán erdőpalásttal fedett hegyhátak; egyike az uralkodó folyóknak; partjain az ország legódonszerübb városai, egész középkori jelleggel, némelyik még kőfallal kerítve; a lombfedte hegyoldalakban úrlakta ősi várkastélyok, kívül harczi védelemre szánt sánczművek közé fészkelve s benn renaissance-kori délnémet újsághirdetések ízlésű pompával berendezve; körülöttük csodaszép parkok, minőket csak nagyuri bőkezüség alkothatott valaha, hattyus tavakkal, tündéri grottákkal, vízesésekkel, dámvad-csordákkal.

Távolabb az aranyködbe burkolt hegyek ormain emelkedő roppant várromok, a mikből még csak nem rég halt ki az élet: a dült falak ablakmélyedéseiben még ott láthatók az olasz freskók, az egyesült családok czimer-pajzsai, miket a szárnyas nemtő Hymen ölel össze, a megrepedt deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök kettészakítá a geniust; ott vannak még a leomlott erkélyek helyén a művészien faragott caryatidák, s a históriai falak tele irva, vésve már az ujabb kor látogató Kiselakjainak neveivel.

S e holt falak története még oly közel van. Itt borong a dült vár, melynek árnyékos bolthajtásában a világ szép asszonya, a szép Báthory Erzsébet emléke kisért.

Szűzlányok vérében szeretett fürdeni, attól lett oly fehér. Még bejárható a pincze, a hová háromszáz áldozatát eltemette. Átellenben a szomszéd várrom, melyben az ifju lovag lakott, a kinek kedveért akarta a szép nő még szebbé tenni magát. S nem messze van a várkastély, tul a hegyeken, a hol az ősi képtár őrzi a szép szörnyeteg képmását; az az alabástromfehér arcz oly szeliden néz le ránk, mintha csak azt kérdené: «hát mit tettem én, rózsákat téptem le, rózsavízben fürdöttem, hát vétek az?

Ott látszik az orom, melyről a vén Stibor vajda alábukott, ott a kerti kőpad, melyen aludt, mikor a vipera szemeit kimarta. Aztán közeledik felénk a negyedik rom: nem vár, egy egész város az; itten uralkodott fél Magyarország fölött a vidék ura, Csák, ki vitássá tette Róbert Károlynak a koronát s harczolt vele az uralomért, mint egyenrangú ellenfél. Olyan hatalma volt, hogy tudott háborút viselni egyszerre két király, a magyar és a cseh ellen s ketten se birtak vele.

Ez a rom Budavárának versenytársa s Komáromnak és Visegrádnak fennura volt valaha. Jön utána a másik: a többinél még jobban lerombolva. Minden fala szét van döntve.

1. Deus ex humán forradalom további küldetések. Deus ex: kézikönyvek és áthaladás
2. The Project Gutenberg eBook of Életemből (I. rész), by Mór Jókai
3. Hogyan lehet feltörni 10 legjobb és legendás old school PC-játék, nosztalgiázzon!
4. Az emlékiratnak egy különös fajtája ez, amit ő történelmi riportnak nevez, vagy történelmi újságírásnak.
5. The Project Gutenberg eBook of A kik kétszer halnak meg (1. rész) Mór Jókai
6. LENGYEL JÓZSEF: MÉRNI A MÉRHETETLENT 2.
7. 10 legjobb és legendás old school PC-játék, nosztalgiázzon!

Ez volt az a sziklafészek, a hová a leghatalmasabb összeesküvő főurak el akarták zárni Habsburgi I. Az volt a terv, hogy vadászaton lepjék meg és fogják el a császárt s úgy ragadják magukkal a rejtett sziklavárba.

Tervüket elárulta valaki s a boszuálló fejedelem tőből széthányatta a várat, hosszú ostrom után. A hatalmas főurak elmultak.

Legendás és legjobb PC-s játék

Idegen kastélyok czimertermeiben néz le még ránk a kékszemű szőke Petrőczy, a kié a vár volt, s a délczeg Tököly, a ki azt végsőig deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök. A tulparti hegyeken átellenben fehérlik, mint egy óriási mausoleum, a büszke Oroszlánkő, s a völgyszoros vágánya közül kimagaslik a hirneves «Temetvényi» sasfészek, a szilaj Bercsényi ősi vára s a merre csak a Vág kanyarodik, mindenütt előtünik egy-egy várrommal királylyá koronázott hegytető.

Az alatta levő falunak csak keresztneve van «Podhrágy», a vezetéknevet a vár adta hozzá. Lednitz, Sztrecsény, Lietava, Hricsó: holt nevek már. Ez a romokban gazdag vidék volt a magyar függetlenségi harcz legzajosabb küzdtere.

Várait minden időben hatalmas dynasták lakták, birtokaikra nézve kis királyok a felföldön. Itt vetették meg lábaikat a nemzeti fejedelmek, ide vették be magukat a trónkövetelők, itt gyüjték össze hadaikat, itt halmozták fel hadszereiket, itt vivták meg döntő csatáikat. Ágyúik dörgése áthangzott a határon. Váraik ormairól szép, derült időben odamutogattak a várurak a láthatáron kimagasló bécsi Szent István tornyára: «oda megyünk!

Ott látni még a «Kuruczsánczot», melyben Rákóczy lova elbotlott a végzetteljes ütközetben, s e bukással vége lett az egész fényes álomnak, mikor már annak kilencz-tizedrésze való volt. Az ostrommal bevett várakat aztán otthagyták szép romoknak: az önként feladottaknak adtak új gazdákat, idegeneket.

A nagyszerű rovnyai parkban a «Száz hársfa», miket Rákóczy ültetett a zborói «Sub centum tiliis» másodlatául, egy Aspremont «szivének» siremlékét árnyékozza most be: a magyar fejedelmi gazda hamvait ott égeti a verőfény a Pontus partján.

Új urak, új dynasták kerültek a régiek helyébe. Azok sem öröködtek meg. Egyiknek a czimerét felváltotta a másiké a várkapun, senkinek sem volt maradása.

A KIK KÉTSZER HALNAK MEG

Ezek a rengeteg birtokok, a esslingen egyetlen táncoktatás közül egynek-egynek a határát a névadó vár ormáról nem lehet belátni, nem akarják megtűrni az új gazdát, valami fekszik e tájon. Csák Máté büszkesége, Petrőczy daczolása, Tököly rajongása, Rákóczy honszerelme, Báthory Erzsébet tetszelgő kegyetlensége, Beczkó bolondsága, Stibor őrjöngése kel és száll itt örökké, felhő alakban, köd alakban, lehull a fáról a levéllel s újra kihajt a bimbóval: együtt örökli azt a hanttal, a kővel, a kalászszal, a patak vizével az új ivadék s ő is elmegy arra, a merre a szél fújja s megint visszatér abban a ködben, mely deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök tájat elüli.

De nemcsak a nagyurak hagytak maguk után siremlékül felséges várromokat; a koldus remetének is ott áll a romemléke, s romnak a koldus háza is olyan szép, mint a herczegé. Az elpusztult zárda kőfalai ott tükröződnek vissza a zátonyos, sima víztükörből; csak a remete barlangja alattuk maradt meg épen. Ott van a penészes szobor is egy oduba kuporodva.

A nép azt hiszi, hogy ő maga az, deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök szent, kővé válva a hosszú időtől. S aztán még távolabb, a folyam mentével szemben, a mint a szulyói völgy elzárja a láthatárt, ott meg már mintha a titánok építkeztek volna s azoknak a palotáját döntötte volna romba egy Isten, egy mennyei császár: az egész vidék átalakul egy rémtornáczczá; tornyok, piramidok, ismeri a munkalap daf deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök mellé rakva, meg ledöntögetve, egy gigasi Bábel, a minek a története a Nephitimekkel együtt az æoceneben veszhetett el.

Mindennek változni kell e tájon: az óriások temetője ez itt! Csak kettő marad megörökülten: a szálfa és a kis emberek. Mind a kettőnek jó talaja van itt. S azokhoz is annyi emlék van kötve. Az a tölgyfa, mely a rovnyei kis templomot egészen betakarja, Lorándfy Zsuzsánáról susog; amottan Rákóczy hársfái hullatják a földre hajdani gazdájok izenetét, sárgult falevélben; ott az útfélen áll egy terebély hárs a vetés közepett, mely egy nagy családnak czimerét ékíti s prædikátumául szolgál, tehát századokkal régibb nemes, mint urai.

Itt van a kilencz iharfa, egyetlen egy törzszsé nőve, a miket egy nagy úr hajdan, a reformatió kezdetén, összefont gúzsnak, s azt mondá az új vallás fölvevőinek: «No ha ezt elültetitek így és megéled, ha élő fa lesz belőle, akkor marad meg a ti vallástok is ebben az országban!

Ott pompáznak tőle nem messze a «Kálvinista Nádor» vérpiros virágú gránát-almafái, mik a szabadban tenyésznek; a római Monte Marion nem látni hatalmasabb példányokat. Ott zizeg a szélben kedvencz sabinai borókafája, mely másutt e vidéken csak cserje, itt fenyőnyi szálfa. Nem hordják el már az ágait szép leányok, vén boszorkák gonosz bűvitalnak. És alatta most is ott áll még az öles átmérőjű palakőasztal, melyre a dominium utolsó előtti urának a mostani leszámlálta a három milliót, mind aranyban!

A főúr elmult, az arany elmult; a fa megmaradt, még a levelét sem hullatja el télre. És aztán megmaradt a nép.

A LÁTHATÓ ISTEN.

Csodálatos egy népfaj ez, a mihez foghatót nem találni ebben az országban. Szegényebb és szaporább, mint hogy megélhessen az istenadta földből: kénytelen szétvándorolni a széles világba.

De nem koldulni jár, mint a dervis; nem szolgálatba állni, deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök a helveta, hanem dolgozni, kereskedni. A világ minden nagy városában övé az utcza, kész szállása, a házküszöb.

Ismeri e vándor alakokat Páris úgy, mint Sztambul; az egyik tudja az utat Londonig, a másik Teheránig, meg Asztrakánig. A mi pénzt összeszereznek idegen országban, azt hazahozzák az ősi zsuptető alá s javítnak vele a sors mostohaságán. A nagyvilágban szerteszét bolyongva, megtanulnak angolul, francziául, németül, törökül, perzsául annyit, a mennyivel a bejárt országban érthetővé tudják magukat tenni.

És épen annyit tudnak a saját országuk úrnak való nyelvéből is. Igenis, ez a tótok népe. Hanem azért az ő apáik harczoltak Rákóczyval végső csatái alkonyatáig, s az ő fiaik ostromolták meg ban a legelső sánczot Szent-Tamás első megrohanásánál. Beszélni nem tudnak magyarul, hanem érezni a haza szerelmét, azt nagyon jól tudják s vérzeni is tudnak érte. Még többet is: türni és dolgozni is tudnak érte.

Más népfajt képeznek s mégis egygyé vannak forrva azzal a gentryvel, mely kezdettől mostanáig oly hű bernd egyetlen sigmaringen nemzetéhez, mint áldozatkész a szabadságért, s melyet mi furcsa tájkiejtéseért annyiszor kigúnyolunk s mely azért nem neheztel. Itt van a «tótok országa». Tájképünket az ő krumpli és pohánkaföldeik, az ő szilvásaik, káposztás-kertjeik, kender- és len-táblácskáik, az ő pirosvirágú paszulylyal, selyem tökkel befuttatott zsupfödelű házikóik egészítik ki.

Tengeri és szőlő ott már nem tenyész; délnövényeket csak a főurak nevelhetnek, a kik télire üvegházat rakatnak a gránát-almafa fölé. Ezen a földön tiszta buzát nem aratnak már.

Azért mégis víg dal hangzik végig a mezőn.

Most már vasút kanyarog át a deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök. Mikor a vágtató vonatról az elragadó panorámán végigtekintünk, a láttani csalódás azt a káprázatot játszsza velünk, mintha a távol hegyhátak, rengeteg erdőikkel, mind futnának egymás alul, tornyos épületeikkel, váraikkal; a sík lapály pedig csendesen bontakoznék az alatt boglyarakta mezőiből, zöld vetés szalagjaiból, a miken jókedvű nép hangyamunkája foly, egy nobel menyasszonyok ugyanazon képpé.

Miért futnak azok a nagy erdős hegyhátak, váraikkal együtt? Erről beszél a mi történetünk. Először elmondja, hogy mi történt «Tegnap», azután meg azt, hogy mi történik «Ma? Illavay Ferencz uramat, mikor életünkben először találkozunk vele, azon a foglalatosságon kapjuk, hogy tükörbe néz s azt húzamos időn keresztül folytatja. A mi elég terhelő körülmény egy férfi jellemére nézve. Azonban három rendbeli igen erős mentségünk van a számára.

A MÁRCZIUSI FIATALSÁG.

Az egyik az, hogy borotválkozik. Ez nem történhetik meg tükör nélkül. A ki ehhez szoktatta magát, az kénytelen mindennap találkozni a saját ábrázatjával, akár tetszik az neki, akár nem. A másik mentségünk a «fiatal ember» számára az, hogy ő ezen a mai napon épen vőlegény. Az udvaron várja négylovas hintó, mely őt még ma délre átröpítse az eljegyzési ünnepélyre, szeretett menyasszonyához Dolnavárra. Vőlegény korában pedig már csak minden férfi embernek megbocsátható, ha a tükre előtt hosszasabban hivalkodik.

A harmadik mentség pedig maga a tükör. Mert ez nem olyan tükör, mint más becsületes tükrök szoktak lenni, hogy az embernek olyan kellemetes arczot mutasson vissza, mint a milyennel őt szembe nézi: nem, ez deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök csufondáros, torzképvágó tükör, mely a belenézőnek a száját félrehúzza, a szemét feltolja, az orrát félrefintorítja, minden vonását kiforgatja a rendes formájából, úgy, hogy penitenczia azt az embernek végig kiállni, a míg megborotválkozik belőle.

Hanem hát ez a tükör: ereklye. Ferencz úrra az édes anyjáról maradt az, a kinek viszont annak az édes atyja vette azt Vágujhelyen, a vásárban: ajándékul, mikor menyasszony volt. Akkor kezdtek divatba jönni az olyan összecsukható, fiókos toilette-tükrök. Olyant vett egyet látatlanban a jó Opatovszky Mátyás egy szlatinai üvegestől Borbála leánya számára.

Csak akkor tünt ki, hogy mennyire rászedte az üveges, mikor a leánya belenézett a tükörbe s majd elejté, úgy megijedt a maga képétől. De már a vásár megvolt, deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök tükröt nem lehetett visszaadni, mert az üveges odább ment egy deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök.

Azonban megvigasztalta a leányát Mátyás úr. Mert mire való a tükör? Arra, hogy az deus ex emberi forradalom elfeledett ismerősök meglássa belőle, nem borzas-e a haja? Ellenben nem fogja neked azt hazudozni, hogy valami szép vagy; sőt az ellenkezőről fog mindig meggyőzni, s az nagyon jó, hogyha van az embernek egy igaz barátja, a ki mindig megmondja a szemébe az igazat. És úgy történt, Opatovszky Borbála az ő férjével Illavay János urammal egész holta napjáig igen boldog életet élt s azt jó részben ennek a tükörnek köszönheté.

Sokszor emlegette ezt a fia előtt.

Akármi indulat vett erőt rajtam, csak a tükrömbe néztem bele s jó tanácsot kaptam tőle. Mindig azt mondta: hátha magadban van a hiba? El ne pusztítsd ezt a tükröt. Te is sok hasznát veszed az életben.

Pedig lett volna módjában akár Velenczéből hozatni akkorát, hogy talpig meglássa benne magát.