Között eltelt idő know és kapcsolat

Nem tudok magam elé idézni ilyen zenét, de el akarom ismerni ennek a lehetőségét. Csak éppen ezt a távoli napot alapvető változásoknak kell megelőzniük fizikai törvényeinkben, esetleg az embernek a földgolyótól való elszakadásával.

Mindez már elkezdődött az űrkutatással, az Új Öntudat, az Omega pont felé vezető hosszú úttal. Talán egyszer megszabadulunk az idő zsarnokságától, a zene harmonikus sorainak diktatúrájától.

De addig valószínűleg még mindig földhöz kötöttek, földhöz ragadtak maradunk, messze az Omega ponttól, belesüppedve az olyan régimódi dolgokba, mint amilyenek az emberi kapcsolatok, ideológiai, nemzetközi és fajok közötti viszályok. Még a legvadabb képzelettel sem tudunk elszabadulni égitestünktől, a világegyetemmel foglalkozó tudósaink vágyálmai ellenére sem.

És mindaddig, amíg kinyújthatjuk egymás felé a kezünket, gyógyírként fog hatni ránk a tonalitás.

Nem lehet puszta véletlen, hogy fél évszázad radikális kísérletei után a legjobb és legkedveltebb atonális vagy tizenkét hangú, vagy szeriális stílusú művek azok, amelyek minden furcsaságuk ellenére megőriztek valamit a tonális háttérből; azok a művek, melyek tonális jellege a legerősebb. Gondolok itt kapásból Schönberg 3.

Minél többször hallgatjuk, annál jobban kísért. És a kísértésben megérezzük a tonalitás utáni gyötrő között eltelt idő know és kapcsolat, az attól való, erőszakos elszakadást és a visszaszerzése iránti vak igyekezetet.

És vissza is fogjuk szerezni. Éppen az átmeneti időszakunk, válságunk értelme. De új viszonyban kerülünk hozzá vissza: haláltusánk katarzisa által megújultan.

A válságból, ha szerencsések vagyunk, új és szabadabb — talán személyesebb vagy esetleg kevésbé személyes: ki tudná megmondani? És a zene mindent túlél, fennmarad.