A NÉMA GYERMEK.

Ismerősök duna wörthi újság, NINCSEN ÖRDÖG

Ezt már tolmács nélkül is megérté a kecskész. Az angol kivette az oldalzsebéből az öt Napoleont s odanyújtá a ficzkónak. Az az egyik markát tartotta az aranynak, a másikkal vakarta a fejét a hegyes kalapja alatt. Praktikus helveta! El is akarja adni a kecskéit, s meg is akarja tartani. Mondá az angol. A legény ráállt az alkura. Az aranyakat a zsebébe sülyeszté, s azzal odanyújtá a görbefogantyús botját az angolnak. Most aztán szaladj. Fogd ezt a veres kendőt; ezzel lobogtass.

A kecskepásztor hozzá fogott az iramodáshoz a pálya mentében, az angol veres shawlját lobogtatva a kezében. Az angol pedig nyakába akasztotta a tülköt, markába fogta a ismerősök duna wörthi újság, s ment a sziklák közé a kecskéket őrizni, a míg a pásztor oda jár.

  • Keresse a helyi kanos nőket
  • Mindketten hajnali 4 körül ugyanarra ébredünk.
  • A bakonyi viharok csony erős sziklavárába.
  • Zalai Hírlap,
  • Keressen egy becenevet eredeti társkereső
  • N 1 társkereső

Okosabbat nem tehetett. Ez volt az egyetlen praktikus ember közöttünk. A többi mind elvesztette az eszét. Nem is csoda. Az egész völgykatlan beillett volna már a pokol tornáczának.

Csak a ismerősök duna wörthi újság maradt még ott. Térden állt a mellvéd párkánya fölött; két karját az ég felé terjengetve, s egyre énekelve, hadarva, sikoltozva istenostromló ismerősök duna wörthi újság. A süvegén a prémet, a szakállát, a haját összeperzselte már a ráhullott szikra, még sem tágított a helyéből. Mikor aztán látta, hogy hasztalan minden éneklés: akkor egyszerre felegyenesedett; tenyerével odacsapott a lángok felé s azzal beleköpött a tűzbe; «pchi! A hőség és a sziporkaeső miatt nem lehetett a párkány közelében maradni.

Le kellett mondani arról a szándékról, hogy egy élő embert meg lehessen menteni ebből a rémhalálból. S azok még is ordítottak odaalant. A mit mi, épen megmenekültek tehettünk, mindössze az volt, hogy a pályamentén heverő csonttörött utazókat, az elájult asszonyokat felhordtuk az őrházhoz, s ott a szobában elhelyeztük. Aztán jöttek azok a végtelennek tetsző perczek, melyek alatt a segélythozó vonatot vártuk a közeli állomásról.

Hangzik-e már a füttyszó? Néha megszólalt a kürt. Az angol hivogatta össze a kecskéket. Milyen rossz gondolatok bántottak e perczek alatt! A kik tegnap szeretteiktől elbucsúzva, örömérzettel keltek útra, reményteljes terveik voltak!

Talán haza siettek: otthon várják őket. Vagy nem is tudatták a jövetelüket: meg akarták lepni a kedveseiket?

Belépéshez használhatja a közösségi fiókját is!

Az a menyasszony, a ki egy napos férje mellől elszakadt? Azok az ártatlan gyermekek, a kiket az anyjuk nem menthetett meg?

ismerősök duna wörthi újság

Azok a kötelességtudó szolgái a közönségnek, a kik a vész perczében helyükön maradtak; a gépész, a fűtő és valamennyi kalauz, a ki a saját életét megmenthette volna, miért bűnhődik? Hát csakugyan volna a világon az a «fekete isten? A ki cselekszi a rosszat, azért mert rossz: a kinek ereje a rombolás, gyönyöre a fájdalom, imádása az átkozás. De még nem ezek voltak a legrosszabb godolataim. Ha van az a «czerni Bog» s az gyönyörködik ebben a ismerősök duna wörthi újság hát az egészen az ő fekete jellegéhez illő.

Zalai Hírlap, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)

De hogy én nekem: az érző embernek az a legutolsó gondolatom, hogy lám milyen jó, hogy nem én velem történt az a nagy szerencsétlenség!

Ez szégyen és gyalázat. Pedig úgy van. Az irtózásnál ismerősök duna wörthi újság a lelkemben az a megelégedés, hogy én magam kimenekültem ez ádázatból, mely engem is magával sodorhatott volna. Hogy milyen nagy szerencse ért engem! Én bennem is itt van a czerni Bog: itt lakik a májamban, a zsigereimben a fekete Isten! A vonat egyszer csak megérkezett: virradat felé.

Távol állt meg a katasztrófa szinhelyétől.

A FEKETE ISTEN.

Jöttek vele seborvosok, tűzoltók, csendőrök, munkások. Rögtön hozzáfogtak a dologhoz. A sebesülteket bekötözték, az aléltakat felocsították, a pályaőrt és az utasokat kikérdezték; többen megkisérték köteleken lebocsátkozni a lezuhant waggonokhoz. Néhányat azok közül megkimélt addig a tűz: ott még talán élő embert lehet találni.

A munkások pedig a feldült pályatest helyreállításához fogtak: a mérnökök tanakodtak, hogyan kellett volna a mellvédet elkészíteni, hogy ilyen sziklaomlás keresztül ne törhessen rajta?

Végre egy munkás megrántja a kabátomat. A pályaőr meg a felesége csak arról ismernek, hogy asztrakános süvegem és mencsikoffom van.

Welcome to Scribd!

Csak akkor jutott eszembe, hogy hiszen én egy gyermeket vittem fel oda. De ez már olyan régi időnek tetszett, hogy egészen elfeledkeztem róla s nem csodáltam volna, ha ugyanaz a fiú most, mint felnőtt ember jön rám szemközt. Siettem fel az őrházhoz. Egy hivatalnoki egyenruhában pompázó uraság már türelmetlenül várt a feljárónál. Beszél az folyvást.

Hát mit beszél? Véletlenül került hozzám. A vele együtt utazók mind odavesztek. Bementem a hivatalnokkal az őrházba. A megsérült utasokat már akkor mind elhelyezték a betegszállító waggonokba.

Uploaded by

Az őrjöngő asszonyok is ismerősök duna wörthi újság alá kerültek. A mint a gyermek engem meglátott: egyszerre megszünt sirni. Könnyein keresztül ragyogott az öröm, felém nyujtá a kezeit s azt mondá: «Jőjjön! Jó leszek.

ismerősök duna wörthi újság

Beszélni fogok. Egy amerikai nábobnak az öt éves fia, a kinek az egész kisérete csupa angol, német és szerecsen. S ez magyarul szól! Odamentem hozzá s akkor átölelte a nyakamat.

ismerősök duna wörthi újság

Nem leszek rossz. Félek nagyon. Ezt is mind magyarul mondta. Hogyan hivják? Kérdezém tőle én is anyanyelvemen. Arra a kezeivel tapsolt. Megörült neki, hogy ilyen szót hall. S aztán kis gondolkozás után felelt: — Úgy hiják: a «Silver-King. Mama úgy hivja apát: Kornél. Tehát ez a gyermek nem is volt süket soha, csak «bikács» néma.

Mondá az angol utas. Amerikai úr. Nagy úr. Én önnel akarok apához menni!

E szerint ért angolul. Hát mért nem beszél? Mért nem felel, ha angolul kérdezik? Ez is beteges megbikacsolás?

ismerősök duna wörthi újság

Majd az állomáson táviratozni fogok az atyjának. Csak vigye ön a gyermeket hozzá. Ön tud vele beszélni, én nem. Ez nem csodálatos. Reggel hét órakor érkezik meg a Zürich felől jövő vonat a keleti pályaudvarba. Párisban még ekkor nem kezdődik el a nappal. Az utczákon nem jár más, mint a kit a vasuthoz siettet a kérlelhetlen végzet. A perronra itt nem eresztenek senkit, a mióta divatba jött a berobogó ismerősök duna wörthi újság elé vetni magukat az öngyilkosoknak.

Hozzájárul a vámőrök kiváncsisága is az utimálhák tartalmának megvizsgálása iránt. A váró közönségnek a foyerben kell tartózkodni. Nekem még az a szerencsém is volt, hogy a bőröndömet előre elküldtem, mint teherszállítmányt; az nem veszett ott az elégett vonaton.

Velem nem volt más, mint az oldaltáskám, a mi velem együtt megmenekült. Még a jó magyarországi szivarjaim is elfogytak az útban.

ismerősök duna wörthi újság

Ezért a legelső utasok között voltam, a kik az előcsarnokba kisiettek. A kis fiút a kezemen vezettem. Még ki sem léptünk az ajtón, a midőn a gyermek kiszakitotta a kezét az enyimből, s előre futott, hangosan kiabálva: «Apám! A hölgyet hamarább megláttam.